Egy elment, huszonnégy plusz egy maradt

Na, ki maradt? Huszonnégy öt éves és egy mindjárt huszonnégy éves. Az érzés ahhoz fogható, mikor eszel egy jó erdélyi csorbalevest, aztán felállsz, mert kezdődik a kedvenc sorozatod, a lakásban ötven fok van, ezért kilencvenhét perc alatt átfordul a világ, a leves megromlik, beleeszel és savanyú. Aztán nem tudsz vele mit kezdeni. Ülsz fölötte és nézed (esetemben pedig sírsz és nézed). Miután megnyugszol (napok), rájössz, hogy néni vagy és mint minden tisztességes néni, felhívod anyukádat, hogy ugye nem romlik meg a leves csak így?! És ő, mint minden rendes anya, könnyeivel küszködve újságolja a barátainak, hogy a lánya végre megtanul főzni, neked meg azt mondja, hogy szeret.

Miután már te is belenyugszol, rájössz, hogy meg kell tanulnod újat főzni. Sajnos nem elég megsózni, kivenni a káposztát majd újramelegíteni. Idillien nekiállsz. Kötényt kötsz, mosolyogsz, begyújtod a gázt és szembeköp a valóság, hogy: huszonnégy évesen nem tudsz erdélyi csorbalevest főzni, nem hogy egy huszonnégy fős erdélyi csorba levest.

De mégis főzőműsorokat kezdesz nézni, meg blogokat olvasol, meg burnout szindróma, meg minden dráma. Bár kérdéses, hogy minek neked otthonra dráma, mikor minden nap a "nem akar a barátom lenni, mert túrtam az orrom" vagy "anna néni igen mostam kezet, igen szappannal, nem nem szagolhatod meg, jó nem mostam meg, bocs" kaliberű esetekkel kell megküzdened.

Aztán eldöntöd, hogy megtanulsz főzni. És mire eljön a péntek, kivágod jamieolivert a kukába és sírsz, mint egy tisztességes háziasszony.

*csorba leves: középső csoport

*főzni: életben tartani őket és magamat (egyedül!)

*sírás: zokogás, hisztizés, jajjgatás, sápítozás, panaszkodás, veszekedés, drámázás, idegesség, könnyhullatás.